Pampalini a Stirling Range nemzeti parkban

Tegnap délután olyan sok és sokféle kis fehér földalatti gombát találtam, hogy belezavarodtam, ezért ma nem gombászni akartam. Szabad napomon múlt héten nyugatnak mentem a , így könnyen kitalálhatóan most keletnek.
Perthből visszafele már elmentem egyszer a Stirling NP mellett és akkor úgy tűnt érdemes megnézni, kb 200 km, pont meg lehet egy nap alatt csinálni. Végig lehet benne autózni és vannak csinos megmászható hegyek.  Az első megálló a Tollbrunup hegy volt. Ahogy megérkezem látom, hogy egy autó áll a kis parkolóban, ez szokatlan volt, mert nem szoktam senkit se látni a barangolásaim közben. Elolvasom a táblát, azt írja a 2 km távolság oda vissza 3-4 óra. na persze gondolom a dagadt ausztráloknak lehet, de nem nekem! Az amúgy mindig kimerítően tájékoztató tábla elfelejtette megemlíteni, hogy 2 km alatt pont 700 métert emelkedik az út. :O
hamar rájöttem a turpisságra, de gondoltam most már mindegy, ezt a napot úgyis erre szántam! Ahogy megyek felfele a sziklás erdei ösvény kőgörgetegbe folytatódik, ahol szokás szerint egy figyelmeztető tábla fogad. Innen már csak a májerek menjenek tovább! ahogy a képen is látszik egy túrázó bot volt a tábla mellett.

Na fene, micsoda kiszolgálás! azt már megszoktam, hogy a parkokban őrzés nélkül teljes kemping felszerelés van, tűzhely, wc villany de hogy ilyen figyelmesek legyenek! magamhoz vettem a botot és tovább másztam. Hát kiizadtam minden felesleges nedvességet mire a hágóhoz értem, ahol viszont minden gyorsan rám is fagyott mert baszom szél fújt! viszont csodás látvány fogadott, innen már csak egy köpés a csúcs. ahogy másznék fel egy anyuka jön le meg egy hatévers forma gyerek. ezek nem szaroznak, gondoltam. én ilyen görgetegre nem engednék gyereket. Ahogy mászok felfele még egy kölök jön, meg egy nagymama!  ahogy ott pihegek, hogy elengedjem őket  a szűk ösvényen lefele és koncentrálok nehogy elfújjon a szél, a nagyi megjegyzi hogy az biza az ő botja! mindjárt józanabbul láttam a nemzeti parkosokat! a bot azért mégis túlzás lett volna!
gyorsan mondtam a néninek, hogy elnézést, csehszlovák* vagyok, a becsületes nevem Pampalini és azt hittem közösségi célokat szolgál a bot! A nagyi mindjárt látta, hogy félreértésről van szó és elkezd csevegni hogy milyen nice walk. én meg ja ja, csak egy nagymama botját vettem el, hogy felküzdjem magam :O
megsemmisülve értem fel a csúcsra :(
Ahol a hidegre való tekintettel nem időztem sokat. itt vannak a képek. 1052 méter.
leérve pont megvolt a három óra, pedig nem időztem sehol sokat.
aztán végig autóztam a parkon itt ott megálltam.

a hágóról látszik az út, aminek a végén hagytam a kocsit.

keletnek nézve

észak

nyugatra van a park jó része

lefele a kőgörgetegen hamar utolértem a nagyiékat

egy kupac szőrös hernyó, amikor észlelték, hogy ott vagyok sárga mérget kezdtek okádni, gondolom elég lenne egy falu kiirtásához ha ilyen lelkesek. 

A parkhoz közel volt egy pár szikes tó, itt már esett eső, meg esteledett

ez a Jebarjuk Swan lake, élőben még furcsább volt a part színe, nem tudtam miért amig le nem hajoltam:

Ja láttam végre egy csapat emut is! meg sokféle madarat, Emlőst csak elütve :(. 

Ahhoz képest milyen gyér a forgalom tele van az út elcsapott kenguruval meg más állattal.

* most már tudom mert megnéztem, Pampalini lengyel volt, de én akkor is csehszlovákul éreztem magam. egy csehszolvák oroszlánvadásznak :O